A Szatmárnémeti és Csenger között, a Szamos bal partján található falu a XIII. századból már ismert. A település az 1320-as években többször is helyet adott bírói és részben nádori közgyűlésnek. 1458-ban a Kaplony nemzetségből származó, magát a faluról nevező Vetési család számára a király rév és vám felállítását engedélyezte itt, a Szamoson. Szent Miklós tiszteletére szentelt templomáról 1265-ből van a legkorábbi adatunk. Az erdélyi püspökség szatmári főesperességéhez tartozó egyháznak a pápai tizedjegyzékekben 1333-ban Kozma, 1334-ben pedig Miklós nevű papját említik. 1325-ben és 1334-ben kegyúri jogaival kapcsolatban kerül szóba a templom, s 1433-ban, illetve 1455-ben a pápa jóváhagyja az innen származó Vetési Albert (†1486) későbbi veszprémi püspök által az egyház számára igényelt búcsút.

A templom az újkori átalakítások ellenére jórészt megőrizte középkori formáját.  A neogótikus átépítés előtti állapotáról 1864-ben, illetve 1870-ben közölt metszetek (alaprajz, déli nézet, nyugati kapu), továbbá Schulcz Ferenctől fennmaradt rajzanyag is szolgál információkkal.  A templom falainak építőanyaga, amely a vakolás és meszelés miatt jelenleg nem látható, annak ellenére tégla lehet, hogy az ezzel kapcsolatos korábbi beszámolók ellentmondanak egymásnak.  Középkori szerkezeti elemei részben kőből, részben téglából készültek. A keletelt épület nyugaton négyzetes toronyból, hozzá csatlakozó, téglalap alaprajzú hajóból és a nyolcszög öt oldalával záródó, a hajónál egy-egy falszélességnyivel keskenyebb, kétszakaszos szentélyből áll. Az épület sarkain támpillérek láthatók, melyeken középkori részletformák már nem jelennek meg. A torony nyugati sarkait kettő-kettő, a falakra merőleges elhelyezkedésű, kétosztatú tám erősíti. A hajón és a szentélyen alacsonyabb és vaskosabb, egyosztatú pillérek jelennek meg. Előbbi nyugati sarkain átlós irányú, a keletin a falra merőleges helyzetűek állnak, s északi falának középső szakaszát is támasztja egy merőleges elhelyezkedésű pillér.  A szentély záradéksarkain ezekhez hasonló, átlós irányú pillérek vannak, de északi falának keleti végén a falra merőleges helyzetű tám látható.  E pozíciónak bizonyosan az a magyarázata, hogy a szentély északi falához egykor sekrestye csatlakozott, amelynek keleti falából alakították ki a bontás során a támpillért. A sekrestye egykori meglétére az is utal, hogy a szentély északi fala kb. három méteres magasságig vastagabb, majd a falsík e magasságban némileg visszaugrik, egy boltváll kialakításának megfelelően.

A templomon ma kőlapokból összeállított, modern lábazat, a hajón és a szentélyen újkori koronázópárkány fut körbe. Eredeti párkányprofilokat azonban némi eltéréssel Schulcz és Rómer is lerajzolt.  A Rómer megjegyzése alapján idomtéglából készült lábazati párkány nála alul rézsűből, felette egymáshoz képest visszaugratott két félpálcatagból áll, Schucznál a középső tagozat élszedést mutat.  A főpárkány kőanyagára szintén Rómer utal, alul negyedhomorlatból, majd vékony pálcatag felett szímatagból álló profilja a két rajzon megegyezik.

Noha a templom tornyának külseje ma neogótikus formákat mutat, biztosan a középkorból származik, amit az eddig említett, XIX. századi ábrázolásokon túl belsejének kialakítása is alátámaszt. Nyugati oldalának eredeti, elpusztult kapujáról három ábrázolás is fennmaradt, melyek részben eltérő kidolgozottságúak, de ugyanazt mutatják.  A falvastagságban elhelyezkedő, oszlopok nélküli és négy bélletlépcsővel kialakított kapu csúcsívesen záródott, s nem volt timpanonja. Alul lábazat futott rajta végig, szárköveit és archivoltját a bélletnek megfelelő, lépcsőzetes vonalú, vízszintes párkány választotta el egymástól, melynek az alja negyedhomorlattal volt kialakítva. A kaput két jóval magasabbra nyúló lizéna keretezte, közöttük egy díszítetlen, a szerkezetet felülről lezáró vimpergával. E felett résablak helyezkedett el, amely ma is látható a jelenlegi bejárat felett. Belső oldalán rézsűs béllettel és szegmensíves lezárással van kialakítva, s két ugyanilyen megformálású, de pillanatnyilag befalazott ablak a torony déli és északi falában is megjelenik ezen a szinten.  Felettük további két vagy három szinten kettős résablakok bontották meg a torony nyugati, déli és északi falát, melyeket a jelenlegi neogótikus ablakok építésekor részben elbontottak, de a torony belsejében ma is jól kivehetők a befelé csúcsívekkel záródó maradványaik.  A tornyot felül a mainál összetettebb formájú, reneszánsz pártázat, s eredetileg egy enyhén domborodó oldalakkal kialakított, falazott, nyolcszögű gúlasisak zárta le.

A hajó nyugati falán, kétoldalt a toronytól egy-egy kisméretű, csúcsíves ablak látható fent, melyek inkább az újkorból származnak, s a karzattal összefüggésben keletkezhettek.  A hajó déli falát két ablak s köztük egy ajtó bontja meg, elrendezésük egymáshoz képest szabályos, de a homlokzaton aszimmetrikusan helyezkednek el. A rézsűs bélletű, külső keretükön élszedéssel kialakított, csúcsíves és mai formájukban bizonyosan újkori ablakok helyett Henszlmann még félköríves lezárású nyílásokról beszél, s cikkének metszetén is ilyenek jelennek meg.  A csúcsíves ajtó a falsíkra merőleges oldalaival szintén újkori kialakítású, s ha egyáltalán volt itt a középkorban bejárat, annak a formájára nézve nincs információnk.  Nagyjából az ajtó felett, közvetlenül a főpárkány alatt provinciális faragású, háromszögű címerpajzs jelenik meg a falban. Szélén pálcatag fut körbe, egyszerű formákkal kidolgozott címerábrája középen talán koronára utaló, homorú ívekkel lezárt, heraldikailag jobbra néző csőr(?)sisakból, ennek alsó széléről lenyúló, legyező alakban vésett vonalakkal érzékeltetett „sisaktakaróból” és a sisak tetején faágon álló, jobbra forduló, szárnyát felemelő madár alkotta sisakdíszből áll. A pajzs heraldikai értelemben vett jobb felső sarkában korai humanista kapitális típusú betűkkel írt A és V monogram jelenik meg, háromszög alakú interpunkcióval. A bizonyosan másodlagos elhelyezésű címer eredeti helye ismeretlen, s az sem világos, hogy milyen összefüggésben jelent meg egykor. A hajó északi falát nem bontják meg nyílások.

A szentélyen három ablak látható, déli falának keleti szakaszán, délkeleti-, valamint záradékfalán egy-egy. A déli ablak kerete vakolt felületű, kialakítása arányaitól eltekintve – melyek a szentély többi ablakáét követik – megegyezik a hajón megjelenő ablakokéval. A másik két szintén csúcsíves, rézsűs bélletű ablaknak kőből faragott, középkori kerete van. E két ablak egykori mérműves kialakítására a bélletük közepén felfutó mérműtagozat utal, s nyílásszélességük alapján kétosztatúak lehettek.
A hajóba nyugatról a toronyalj csúcsíves, élszedett kialakítású ajtókeretén keresztül lehet belépni.  Belsejében az említett nyílásokon túl nem látható több középkori részlet. Az alacsony, nyomott arányú szentélyt szegmensíves lezárású, tagolás nélküli diadalív választja el a hajótól, s kétszakaszos, bordás keresztboltozat fedi. A tövüknél élszedéssel indított, körtetagos profilú bordák konzolról felfutó, hengeres faloszlopok felületéről válnak ki, s hengeres, aljukon ma legalábbis díszítetlen zárókövekbe futnak be. A profil nélkül kialakított konzolokon geometrikus – legyezőszerű, illetve virágkehelyhez hasonlítható formák – vagy növényi díszítés látható.  Utóbbi minden esetben két, páronként azonos, összeboruló levélből áll.

A vetési templom első, meghatározható periódusáról a torony csak rajzokról ismert nyugati kapuzata árulkodik a legvilágosabban. A bélletlépcsős kaputípus 1100 körül jelent meg Magyarországon, és hosszú, a XIV. századba is benyúló karriert futott be.  Szatmárban és környékén szinte tipikusnak mondható a timpanon, oszlopok és leginkább vízszintes tagolások nélküli, háromszögű oromzattal lezárt szerkezet (ld. pl.: Csaroda, Csengersima, Gacsály, Gyügye, Levelek, Székely, Zajta).  Ezeket az emlékeket a XIII. század második és a XIV. század első felére szokás datálni – újabban leginkább a XIV. század elejére   –, melyen belül a vetési kapu bizonyosan egy késői típushoz tartozik. Csúcsíves archivoltja, a lábazati- és fejezetpárkány jelenléte, valamint a kaput közrefogó lizénák már mind a gótikus építészet felé mutató megoldások, melyek a vetési szerkezetet szinte a fiatornyok által keretezett, gazdagon tagolt bélletű, XIV. századi gótikus kaputípussal teszik összevethetővé.  A hozzá bizonyos szempontból legközelebb álló emlék nem Szatmárból, hanem Segesvárról ismert, ahol a domonkosok templomának nyugati kapuján a keretező pillérek tetején már fiatornyos végződés jelenik meg.  A bizonyosan 1300 utáni erdélyi példát szintén nem tudjuk pontosabban keltezni, de a fentiek alapján a vetési kapu a XIV. század első feléből, s annak aligha az elejéről származik. Nem lehet ezzel kapcsolatban figyelmen kívül hagyni a templomhajó mennyezetének 1794-es feliratát, amely szerint az épületet ex fundamento tekintetes Vetési Ambrus úr 1325-ben építtette. A torony eredeti kettős ablakai önmagukban nehezen datálhatók, de nem mondanak feltétlenül ellent ennek a keltezésnek, főleg ha belső oldaluk csúcsíves záródására gondolunk.  A hajó ablakai, akár az 1870-ben közölt metszeten látható, félköríves záródással rendelkeztek eredetileg, akár a ma láthatókhoz hasonlóan csúcsívessel, készülhettek a toronnyal egy időben. Utóbbi esetben azonban származhatnak a szentély építésének idejéből is.

A hajó nyugati falán, kétoldalt a toronytól egy-egy kisméretű, csúcsíves ablak látható fent, melyek inkább az újkorból származnak, s a karzattal összefüggésben keletkezhettek. A hajó déli falát két ablak s köztük egy ajtó bontja meg, elrendezésük egymáshoz képest szabályos, de a homlokzaton aszimmetrikusan helyezkednek el. A rézsűs bélletű, külső keretükön élszedéssel kialakított, csúcsíves és mai formájukban bizonyosan újkori ablakok helyett Henszlmann még félköríves lezárású nyílásokról beszél, s cikkének metszetén is ilyenek jelennek meg. A csúcsíves ajtó a falsíkra merőleges oldalaival szintén újkori kialakítású, s ha egyáltalán volt itt a középkorban bejárat, annak a formájára nézve nincs információnk. Nagyjából az ajtó felett, közvetlenül a főpárkány alatt provinciális faragású, háromszögű címerpajzs jelenik meg a falban. Szélén pálcatag fut körbe, egyszerű formákkal kidolgozott címerábrája középen talán koronára utaló, homorú ívekkel lezárt, heraldikailag jobbra néző csőr(?)sisakból, ennek alsó széléről lenyúló, legyező alakban vésett vonalakkal érzékeltetett „sisaktakaróból” és a sisak tetején faágon álló, jobbra forduló, szárnyát felemelő madár alkotta sisakdíszből áll. A pajzs heraldikai értelemben vett jobb felső sarkában korai humanista kapitális típusú betűkkel írt A és V monogram jelenik meg, háromszög alakú interpunkcióval. A bizonyosan másodlagos elhelyezésű címer eredeti helye ismeretlen, s az sem világos, hogy milyen összefüggésben jelent meg egykor. A hajó északi falát nem bontják meg nyílások.

A szentélyen három ablak látható, déli falának keleti szakaszán, délkeleti-, valamint záradékfalán egy-egy. A déli ablak kerete vakolt felületű, kialakítása arányaitól eltekintve – melyek a szentély többi ablakáét követik – megegyezik a hajón megjelenő ablakokéval. A másik két szintén csúcsíves, rézsűs bélletű ablaknak kőből faragott, középkori kerete van. E két ablak egykori mérműves kialakítására a bélletük közepén felfutó mérműtagozat utal, s nyílásszélességük alapján kétosztatúak lehettek.
A hajóba nyugatról a toronyalj csúcsíves, élszedett kialakítású ajtókeretén keresztül lehet belépni. Belsejében az említett nyílásokon túl nem látható több középkori részlet. Az alacsony, nyomott arányú szentélyt szegmensíves lezárású, tagolás nélküli diadalív választja el a hajótól, s kétszakaszos, bordás keresztboltozat fedi. A tövüknél élszedéssel indított, körtetagos profilú bordák konzolról felfutó, hengeres faloszlopok felületéről válnak ki, s hengeres, aljukon ma legalábbis díszítetlen zárókövekbe futnak be. A profil nélkül kialakított konzolokon geometrikus – legyezőszerű, illetve virágkehelyhez hasonlítható formák – vagy növényi díszítés látható. Utóbbi minden esetben két, páronként azonos, összeboruló levélből áll.

A vetési templom első, meghatározható periódusáról a torony csak rajzokról ismert nyugati kapuzata árulkodik a legvilágosabban. A bélletlépcsős kaputípus 1100 körül jelent meg Magyarországon, és hosszú, a XIV. századba is benyúló karriert futott be. Szatmárban és környékén szinte tipikusnak mondható a timpanon, oszlopok és leginkább vízszintes tagolások nélküli, háromszögű oromzattal lezárt szerkezet (ld. pl.: Csaroda, Csengersima, Gacsály, Gyügye, Levelek, Székely, Zajta). Ezeket az emlékeket a XIII. század második és a XIV. század első felére szokás datálni – újabban leginkább a XIV. század elejére –, melyen belül a vetési kapu bizonyosan egy késői típushoz tartozik. Csúcsíves archivoltja, a lábazati- és fejezetpárkány jelenléte, valamint a kaput közrefogó lizénák már mind a gótikus építészet felé mutató megoldások, melyek a vetési szerkezetet szinte a fiatornyok által keretezett, gazdagon tagolt bélletű, XIV. századi gótikus kaputípussal teszik összevethetővé. A hozzá bizonyos szempontból legközelebb álló emlék nem Szatmárból, hanem Segesvárról ismert, ahol a domonkosok templomának nyugati kapuján a keretező pillérek tetején már fiatornyos végződés jelenik meg. A bizonyosan 1300 utáni erdélyi példát szintén nem tudjuk pontosabban keltezni, de a fentiek alapján a vetési kapu a XIV. század első feléből, s annak aligha az elejéről származik. Nem lehet ezzel kapcsolatban figyelmen kívül hagyni a templomhajó mennyezetének 1794-es feliratát, amely szerint az épületet ex fundamento tekintetes Vetési Ambrus úr 1325-ben építtette. A torony eredeti kettős ablakai önmagukban nehezen datálhatók, de nem mondanak feltétlenül ellent ennek a keltezésnek, főleg ha belső oldaluk csúcsíves záródására gondolunk. A hajó ablakai, akár az 1870-ben közölt metszeten látható, félköríves záródással rendelkeztek eredetileg, akár a ma láthatókhoz hasonlóan csúcsívessel, készülhettek a toronnyal egy időben. Utóbbi esetben azonban származhatnak a szentély építésének idejéből is.