A Szamos-háton fekvő és a 12. század végétől ismert, elnevezése alapján királyi szolgálónépek, szekeresek által lakott településnek csak nemrég sikerült a középkori említéseit a körülötte fekvő, s történetével szorosan összefonódó másik három, szintén Szekeresnek hívott település adataitól megnyugtatóan szétválasztani. Így ma már biztosnak tekinthető, hogy az 1332-1334-es pápai tizedjegyzékek szekeresi papjai nem idevalósiak voltak, hanem a kisszekeresi templom után fizették a tizedet. Annak a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt, 1351-ben említett szekeresi kápolnának viszont, amelyre vonatkozóan Szekeresi László fiai az erdélyi püspöktől ekkor kaptak engedélyt, hogy misézhessenek benne és papot is tarthassanak, Nagyszekeresen kellett állnia. Az engedélyben említett anyaegyház, melynek jogai nem sérülhettek, azaz amely alá a nagyszekeresi kápolnát rendelték, a kisszekeresi templom volt. Miután a középkorban nem ismerjük több említését a nagyszekeresi egyháznak, nem tudjuk megmondani, hogy mikor vált önálló plébániává.
A középkori formáját jórészt megtartó, átlagos méretű falusi templom a Gőgő patak által körbefogott, kisméretű szigeten áll. A templom téglalap alaprajzú hajóból és hozzá keletről csatlakozó, nagyjából egy-egy falszélességgel keskenyebb szentélyből áll. A nyolcszög öt oldalával záródó szentély két boltszakasz hosszúságú. A templomnak falazott tornya nincs, és nem volt a középkorban sem. A szentélyhez északi oldalánál egykor sekrestye is tartozott, melynek alapfalait feltárták, a szentélybe vezető ajtaját és tőle keletre egy sátortetős lezárású, kisméretű fülkéjét kibontották. Mind a hajót, mind a szentélyt a sarkokon átlós elhelyezésű támpillérek támasztják. Támpillér épült továbbá a hajó északi és a szentély déli falának közepéhez, valamint a hajó déli falához is. Utóbbi a hajó déli ajtaja miatt a középtengelytől némileg nyugatra eltolva, ma részben az előcsarnok nyugati falába beépülve látható. A támpillérek teljesen egységes, kétosztatú kialakításúak, fedlapjuk és vízvetőjük eredeti formáját nem ismerjük. A templom alapozása alul egy-két sor kőből, felette téglából készült, s a lábazati részen is vegyesen alkalmaztak törtkövet és téglát. A lábazat felett a falak téglából épültek, amihez felhasználtak rövidebb végükön sötétebbre égetett téglákat is, de máz nélkül, szabálytalanul elhelyezve. A szerkezeti elemeket kőből faragták.
A templomon egységesen körbefutó lábazat párkányát a téglák kétlépcsős visszaugratásával alakították ki. A középkori főpárkányra vonatkozóan nincsenek információink, ma a falak tetejére közvetlenül ül rá a tetőszerkezet. A hajó nyugati homlokzatát egyetlen, középen elhelyezkedő, csúcsíves ajtó bontja meg. Keretének profilja a nyílás felé félhomorlatból, vékony rézsűből, félpálcatagból és rézsűbe metszett félhomorlatból áll. A pálcatag a záradékban átmetsződik egymáson, a vállvonalnál pedig szétválik, hogy részben kövesse tovább a nyílás ívét, részben pedig függőlegesen fusson tovább felfelé, beleolvadva a mellette lévő homorlatba. A profil a lábazat rézsűs felületű lezárásából válik ki. A hajó déli falát két csúcsíves ablak, s köztük egy, ma az újkori előcsarnokban lévő ajtó tagolja. Az ajtó szemöldökgyámos záródású, profilja két rézsűbe metszett félhomorlat között egy körtetagból áll. A szemöldök-részen nem csak a körtetag metsződik át egymáson a nyílás ívének megfelelően, hanem a szélső rézsűből kiválva egy párkányprofilú tagozat is. A keretprofil rézsűs felülettel záródó lábazati tömbből indul felfelé. A kaput a középkorban is védte valamiféle nyitott előépítmény, melynek lábazati részét és gerendafészkeit a kutatás során megtalálták.
A hajó ablakainak kialakítása, mérete és elhelyezése megegyezik. Rézsűs bélletűek, kétosztatúak, és záradékrészüket orrtagokkal nem díszített, részben eltérő formájú mérmű tölti ki. A keletebbre lévő nyílásai félkörívvel, a másikéi nyomott szamárhátívvel vannak lezárva. A falkutatás során az ablaknyílásokkal kapcsolatban egy nem teljesen ismeretlen, de legalábbis ritkán dokumentált jelenség volt megfigyelhető, ami a szentély déli falának ablakainál és a szentségfülkénél is jelentkezett. Az ablakbélletek két oldalától nagyjából egy-egy téglányira függőleges falelválás húzódik felfelé, melyet jóval az ablakok záradéka felett téglából falazott, félköríves áthidalás zár le. E felület közepén helyezkednek el az ablakok, a köztük és az elválás között lévő részt ugyanolyan téglákkal és habarccsal falazták ki, mint amit a templom falazatainál máshol is használtak. A félkörös áthidalás és az ablakok záradéka közti falba belebontva az derült ki, hogy a falnak itt csak a külső és a belső falsíkját építették meg téglából, a köztes részt homokkal és törmelékkel töltötték ki. Mindez arra utal, hogy az építkezés során az ablakoknak – és a szentségháznak is – először kihagyták a helyét, és később, de még a munkálatok befejezése előtt alakították ki az ablakkávákat, és helyezték el benne a faragott kőelemeket. A bélletek kőelemei ráadásul nem fogják át a teljes falszélességet, hanem külső és belső oldalukon téglával vannak kipótolva. A hajó északi falán az említett támpilléreken kívül más részlet nem látható.
A hajó belsejében az eddig leírtakon kívül középkori részlet nincs. A csúcsíves diadalív pillérei a vállvonalig téglából vannak falazva és tagolatlanok, itt homorúan íves felületből válik ki a szentély felé élszedett, a másik oldalon félpálcatagból és nagyméretű negyedhomorlatból álló profil. Az északi szentélyfal nyugati szakaszában a legutóbbi helyreállítás során érzékeltették az elfalazott sekrestyeajtó körvonalát. Az északkeleti falszakaszon reneszánsz szentégfülke látható. Az álló téglalap alakú fülkét konzolkő támasztja alá, melynek felületét utólag simára faragták. A fülkekeret profilja két lemeztag között laposan kidolgozott negyedpálcatagból áll, a profil lábazat nélkül indul a keret aljáról. A keretet felül vízszintes párkány, felette félköríves lunetta zárja. Előbbi profilja fogrovatból és szímatagból áll, a lunetta felületét kagylódísz tölti ki. A déli szentélyfal keleti szakaszában szegmensíves záródású, falazott ülőfülke látható, a délkeleti falszakaszon sátortetős lezárású, kisméretű fülke mélyed a falba.
A szentély eredetileg bordás boltozattal volt fedve, melynek elemeit a boltozat újkori lebontása után a déli előcsarnok falainak építéséhez használták fel. Az innen kiszedett, nagyobb mennyiségű kőanyag és a szentélyben lévő lenyomatok alapján az egykori boltozatot rekonstruálták, és bordarendszerét részben vissza is építették. A szentélyben a boltindításoknál ugyanaz a jelenség volt érzékelhető, mint az ablakok és a szentségfülke esetében. Az indítások helyeit függőleges sávban kihagyták, s a kőelemek behelyezésével együtt falazták ki e sávokat. A boltozat az ablakok könyöklőjének a magasságában konzolokról indult. A nyolc konzol közül ma hat látható visszaépítve. Az északnyugati sarokban profilozott tölcsérkonzol jelenik meg üres felületű pajzzsal. Ugyanilyen, csak legalábbis ma pajzs nélküli, erősen roncsolt felületű konzol van az északi fal középső indításánál, és profil, illetve eredetileg is pajzs nélküli a délkeleti sarokban. Az északkeleti sarok erősen töredezett konzolja egykor talán figurális díszű volt, a két záradéksarokban pedig egy-egy térbe kihajló, profilozott szamárhátív díszíti a konzolok elülső részét. A déli fal közepén, illetve a délnyugati sarokban a konzoloknak csak a lefaragott felülete maradt meg.
A konzolokról hengeres falpillérek futnak fel, melyek alsó, közvetlenül a konzolok feletti, rövid szakasza kannelúrázott, illetve csavart kialakítású. Nagyjából az ablakok magasságának a felénél a falpillérek felületéről visszametszéssel válnak ki az egyszerhornyolt profilú bordák. A boltozatból a bordaindítások és egyenes bordaszakaszok mellett egy négykaréjosra kiegészíthető keretben címerpajzs kis töredékét mutató zárókőnek a harmada-fele és hat, különböző megoldású, részben töredékes bordacsomópont került elő. Ezek alapján a felújítás során többféle rekonstrukciós megoldás is született a boltozat egykori formájára, mielőtt a jelenlegi, visszaépített rekonstrukciót Szekér György kidolgozta. A két zárókő körül csillagformákat mutató hálóboltozatnak a környékről nem, de Magyarország egyéb területeiről és Közép-Európából számos példája ismert.
A kutatások alapján a templom – eltekintve újkori toldalékaitól: előcsarnokától és fa harangtornyától – egyetlen periódusban jött létre. Ez nem csak falaira, hanem részletmegoldásaira is érvényes. A késő gótikus ajtókeretek és mérművek, illetve a hálóboltozat együttes megjelenése a reneszánsz szentségtartóval az 1500 körüli és utáni időszakra mutat. Ha sorba vesszük az egyes szerkezeteket, azok formái szintén ezt a periódust jelölik ki a templom építési idejének. Az ajtókeretek profiljának együttes tagozatátmetsződései és -szétválásai némi előzmény után az 1480-as évek udvari építkezésein jelentek meg, és terjedtek el széles körben, hogy egészen a gótika végéig használják őket. Az orrtaggal egyáltalán nem bővített mérmű leginkább szintén ennek az időszaknak a jellegzetessége, ahogy a konzolok, vagy a rekonstruált boltozatforma hazai párhuzamai is. Kivételes megoldása a templomnak a szentély záradékának konzolain látható, térbe kihajló szamárhátív, amely angliai gyökerek után a 15. század első harmadában jelent meg német földön, de Magyarországon a Mátyás-kornál korábbról nem ismert.
E datálás miatt a ma álló templom nem lehet azonos az 1351-ben említett kápolnával, melynek a nyomait sem fedezték fel a jelenlegi épületben, vagy annak a helyén. A kápolna tehát vagy nem maradandó anyagból készült, és így teljesen elenyészett, de az sem kizárt, hogy más helyen állt. A fenti időszakban Nagyszekeresnek számos középnemesi (Bornemissza, Cégényi, Kende, Kölcsei, Kömörei, Nagy, Rozsályi-Kun, Újhelyi) és főnemesi (Bátori, Drágfi, Perényi) tulajdonosa volt, így a fennálló templom építtetőjének vagy építtetőinek meghatározása erre vonatkozó konkrét adat nélkül nem lehetséges.