Tamást, valamint Rozsályi Kun Miklóst, amikor egy nászmenettel Pogány Domokos házához értek, a fent nevezett Pogány Domokos nemes társaival és jobbágyaival kegyetlenül megverte és megsebesítette.

Gacsály a szatmári Erdőháton fekvő völgyi falu. A szabadon álló, keletelt templom a megtört vonalú utca tölcséresen kiszélesedő csuklópontjában áll. (1. kép) Téglány alakú hajójához kelet felől a nyolcszög három oldalával záródó szentély csatlakozik. A hajó déli falát négy, míg – a szentély északi falának vonalában húzódó – északi falát két, lépcsős kialakítású támpillér támasztja. A támpillérek lépcsőit bádoggal fedték. A szentély falait öt, szintén
lépcsős kiképzésű támpillér erősíti. A hajó (2. kép) déli falát – a támok között – három csúcsíves lezárású ablaknyílás töri át. A szentély déli és délkeleti falában egy-egy, ugyancsak csúcsíves ablaknyílás található. A nyílások profil nélküli, rézsűs kávájúak. Ez alól kivételt képez a hajó délkeleti részén levő ablak, amelynek rézsűs kávája lépcsősen tagozott bélletű. Alatta nyílik az egyenes szemöldökkel záródó, lépcsős bélletű bejárati ajtó. A bejárattal szemben, a hajó északi falában szintén van egy csúcsíves ablaknyílás. A nyeregtetős hajót és a – mintegy 50–60 cm-el alacsonyabb – szentélyt oromfal kapcsolja össze. Mindkettőt palával fedett tető borítja. A hajót és a szentélyt egyazon magasságban körbefutó, függőlemezek és élszedett tagok által közrefogott mély horonyból kiképzett főpárkány zárja le. A hajó négy sarkát, valamint az oromfal keleti csúcsát nagyméretű, profilírozott „gúlák” díszítik.

A hajó nyugati végéhez kapcsolódó – hatszintes – toronynak (3. kép) a templom főpárkányáig emelkedő első három szintje négyzet alaprajzú, feljebb azonban nyolcszög alakúban megy át. A torony nyugati falában nyílik az enyhén csúcsíves záródású, lépcsőzetesen kifalazott bélletű, háromszögű, egyszerű kialakítású oromzattal díszített kapuzat. (4. kép) Felette – a második szinten – két, háromszögű záródású résablak nyílik. A harmadik szinten egy mély, homorúan szűkülő bélletű, kívül félköríves, belül csúcsíves nyílás található. Ugyanilyen ablakok helyezkednek el a torony északi és déli oldalán. A torony nyolcszög alaprajzú – fogrovatos párkánnyal három szintre osztott – szakaszának (5. kép) valamennyi szintjén, mind a négy oldalon képeztek ki ablaknyílást. E felső szakasz alsó szintjét (azaz, a negyediket) mély tükrökben kifalazott, felül trapéz alakban lezárt ablakok, míg a felső két szintet kettős, csúcsíves lezárású, rézsűs kávájú ablaknyílások világítják meg. A torony keleti falának negyedik szintjén a hajó korábbi, egykor a toronyhoz csatlakozó, háromszögű oromfalának csonkjai láthatók. (6. kép) A szimaszerű tagból, horonyból és függőlemezekből formázott főpárkánnyal záródó tornyot enyhén ívelt gúla alakú, bádoggal fedett sisak koronázza.

A templomon alacsony, cementes lábazat fut körbe, melyhez ugyancsak cementből készült járda csatlakozik. A homlokzatokat a legutóbbi (1959–1960) helyreállítás során felvitt, fehér meszelésű, cementes vakolat borítja, amely a vizesedés következtében nagyobb foltokban hiányzik. Az egyetlen teret mutató, diadalív nélküli belsőt (7. kép) stukatúros deszkamennyezet fedi, melyre az 1759-ben készült festett famennyezet megmaradt tábláit erősítették fel. A fehér alapon piros, barna, fekete és elfakult zöld színekkel festett szőlő, tulipán, rozetta, olasz koszorú stb. minták alapján – ebben a csonkolt formájában is – igen jó színvonalú munka.

A tér keleti végében emelkedő karzat fából készült, két faragott, rozettás fejezetű oszlopon áll. Az oszlopokat feltehetően másodlagosan felhasznált, nyolcszögletű, faragott kőfejezetekre állították. Mellvédjének középső, kidomborodó mezejét plasztikus rozetta díszíti, a két oldalsó mezőt pedig ovális keretdísz ékesíti. Felülete barnára festett. A nyugati karzat falazott vasbeton, melynek mellvédje vakárkádsorral tagolt, alatta egyszerű deszkamennyezet húzódik. A torony felső szintjeinek megközelítését a karzat felé nyíló, félköríves lezárású, széles nyílás biztosítja. A szentély északi falában elhelyezett, pálcataggal keretezett, egyenes szemöldökű szentségtartó fülke (8. kép) erősen kopott, többszörös meszelésréteg fedi. Szemöldökpárkánya szima tagozatos, míg könyöklőjét széles horonyból formázták.

A bejárattal szemben, közvetlenül az északi fal előtt emelkedik a nem túl kvalitásos, falazott szószék, mint ahogy a fapadok sem képviselnek különösebb művészi értéket. A padlót cementből öntötték, illetve cementlapokból rakták ki. Az oldalfalakat és a síkmennyezetet egységesen fehérre meszelték. A toronyaljat téglabordás keresztboltozat fedi. A toronyaljból a hajóba vezető,, nagyjából félkör lezárású, széles nyílás formájában és méretében
megegyezik a karzatszinten levő és éppen felette álló – a torony felsőbb szintjeinek megközelítésére szolgáló – nyílással. A torony többi szintjét famennyezet választja el egymástól.

A templom kutatása

A külső homlokzat jelenlegi vakolata alatt korábbi réteget sehol sem találtunk. A műemléki topográfia a templom építőanyagára vonatkozóan az alábbiakat állapítja meg: „Anyaga tégla.” Kutatásunk nyomán azonban kiderült, hogy a templom falaiban, különösen az északi hajófal keleti részén, valamint a hajó déli falazatában több, másodlagosan felhasznált, faragott követ építettek be. (9. kép) Vizsgálódásunk nyomán az is kiderült, hogy a falazatokat – különösen a hajó és a szentély esetében – számos alkalommal nemcsak kijavították, hanem rövidebb-hosszabb szakaszait teljes egészében átépítették. Éppen ezért célszerűnek tartjuk, hogy ezeket részletesebben tárgyaljuk. (A könnyebb megértés kedvéért a különböző építési szakaszokat számmal fogjuk jelölni.) A torony átlós támpillérei egykorúak a toronnyal, mint ahogy téglabélletes, lépcsőzetesen kialakított kapuzata is a toronytesttel azonos időben került kialakításra (1. periódus). A kapu feletti, háromszög alakú oromzat a toronnyal egykorúnak tartható, habár a torony oromzat melletti tégláinak több darabján vésésre utaló nyomok figyelhetők meg, az oromzat tégláit pedig számos helyen apróbb darabokkal ékelték ki, ezek vélhetően javítás nyomai lehetnek.

A toronyaljat (első szint) téglából falazott keresztboltozat zárja le. A bordákat helyben faragott téglák alkotják. Közvetlenül a boltozat téglafelületén előkerült a legkorábbi, megfogható vakolat töredéke, amelyről azonban már lekopott a festés. Ám a hajó nyugati falának első periódusú szakaszán, közvetlenül a toronyaljba vezető nyílás déli kávája mellett, még ha csak kis felületen is, ránk maradt a fehér és vöröses színre festett első vakolatréteg. A hajóból a toronyaljba vezető nyílás jelenlegi formájában is eredetinek tekinthető (1. periódus). A nyílás északi kávájának keleti meghosszabbításában lévő falpillér azonban utólag épült (4. periódus).
A karzatszintről nyílik – pontosan a földszinti, a toronyaljba vezető nyílás felett – az a széles félköríves nyílás, amely nemcsak egyszerűen a karzat és a torony közötti átjárást biztosítja, hanem a kettő szerves összetartozását is hangsúlyozza, hiszen a jelek alapján asztalos-szerkezet soha sem állt benne.

A torony második szintjének oldalfalait fehér meszelésű, igen vékony szürkésbarna, helyenként pikkelt felületű vakolat borítja, amely azonban számos helyen ma már hiányzik. Az említett félköríves nyílás káváin, közvetlenül a téglafelületen, egy fehér színű, inkább csak sűrű meszelésként értékelhető réteg húzódik. Felette egy fehér, illetve sárgásfehérre meszelt vakolatréteg következik. Felületén számos bekarcolás, évszám látható, a legkorábbi egy 1569-es évszám. Az északi káván egy kardját magasra emelő, övet és talán mellvértet viselő, kardhüvelyes vitéz látható. Ez a vakolatréteg alighanem a 2. építési periódus során készült, a bekarcolások természetesen későbbiek.

A nyugati hajófal északi szakaszán fedeztük fel a mainál korábbi, mintegy 70–75 cm-el alacsonyabban húzódó mennyezet nyomát. Mivel felette a 4. építési periódusban keletkezett emelés jellegzetes habarcsú falazata húzódik, e mennyezet feltehetően a 3. periódushoz tartozhatott.A hajó déli falának nyugati végénél, a két lépcsős támpillér között, a falmező tengelyében egy csúcsíves záródású, rézsűs kávájú ablak van, amely jelenlegi formáját és méretét többszöri átalakítás nyomán nyerte el. A hajófallal egykorúnak csupán a nyílás nyugati kávájának 150 cm hosszú alsó szakasza tekinthető, amely két, rézsűs, tagozott bélletkőből áll. A mai könyöklő felett 28 cm-el, egészen a kő alsó végéig jól követhető, erős lefaragás nyomait tapasztaltuk. Ennek a lefaragásnak felső vonala az eredeti könyöklő szintjét jelöli ki. Ugyancsak erőteljes lefaragást figyeltünk meg a bélletkő belső szélén, ám a levésett hornyolat nyomai így is felismerhetők voltak.

Az ablak alsó kétharmada a fal belső oldala felől is egykorúnak bizonyult a falazattal. A két faragott kőből kialakított bélleten ezen az oldalon is felfedezhető volt a visszavésett hornyolt tagozat nyoma, mint ahogy a rézsűs könyöklő lenyomata is jól kivehető volt. Ennek alapján megállapíthattuk, hogy a mai nyílás helyén eredetileg egy, hornyolattal profilírozott kőbélletes ablak állhatott, amelynek könyöklője kb. 28–30 cm-el magasabban záródott a jelenlegi könyöklőnél. Ennek a nyílásnak (2. építési periódus) sem szélességét, sem magasságát nem ismerjük, mivel a helyén kialakított következő ablak (3. építési periódus) a nyugati káva kivételével a teljes nyílást megsemmisítette. A 3. periódusú ablak szélessége nagyjából megegyezett a mostanival, csupán könyöklője húzódott 80 cm-el mélyebben. Ennek a nyílásnak sem ismerjük a magasságát, valamint felső lezárásának formájára vonatkozóan sem tudunk érdemlegeset mondani, hiszen a következő, 4. periódusban ezt is átalakították. Azt is csak feltételezzük, hogy szélessége nagyjából megegyezhetett a mai ablakéval.

A két támpillér közötti szakaszon három, egymástól világosan elkülönülő falazatot figyeltünk meg. A tárgyalt helyen legkorábbinak az a rész tekinthető, amely az ablak nyugati kávájától nyugatra húzódik, s amellyel a hajó délnyugati sarkát támasztó pillér is kötésben áll. A pillér feletti, főpárkányig tartó rész már később épült. Megjegyzendő, hogy a falazatnak alsó kétharmada, amely a hajó nyugati oldalán egészen a korábban épült torony déli faláig követhető, kétségkívül a templom második építési periódusához tartozik.

Az ablak nyugati kávája és a hajó délkeleti sarka közötti szakaszon csupán a hajó sarkát erősítő támpillérben használtak fel szerkezeti elemként faragványokat. A következő építkezéshez köthető falazat összefügg a második ablaknyílás kiképzésével (3. építési periódus). Ennek során nemcsak az eredeti nyílást bontották el, hanem az ablak könyöklőjének hossztengelyétől keletre eső teljes falszakaszt újraépítették az alapozástól. A falazat előtt álló, vele kötésben lévő támpillér is ekkor épült. Ebben a falazatban már jóval több faragvány figyelhető meg másodlagos helyzetben. Ezek közül is figyelemreméltóak a gótikus boltozati (trapézorrú) kőbordák. (16. kép) A legutolsó beavatkozás már a mai ablaknyílás kialakításával hozható kapcsolatba.

A második és a harmadik támpillér közötti teljes falszakasz minden jellemzőjében megegyezik az általunk 3. építési periódusba sorolt fallal. Ebben a falszakaszban is több, másodlagos helyzetű faragványt figyeltünk meg. A falmező tengelyében nyíló, csúcsíves lezárású, rézsűs kávájú ablak mai formájában már a 4. építési periódus során keletkezett. Mindazonáltal nyugati káváján egy korábbi nyílás vállvonalig követhető nyoma volt felfedezhető, melynek könyöklőindítása a mai könyöklő fölött 25 cm-el még éppen megmaradt. Az ablak és a támpillér között egy befalazott, téglából falazott, lapos szegmensívvel lezárt, a 3. periódusú falazattal egykorú, eredetileg is kőkeret nélküli ajtónyílásra bukkantunk. Megszüntetésekor keleti káváját elbontották. Tekintve, hogy befalazása tégla, valamint habarcsa cementes összetételű, az ajtó megszüntetése a 4. építési periódusban történt. A keleti (harmadik) támpillér és a falazat egymással kötésben épült.

A következő (harmadik és negyedik) támpillérközben nyílik az egyenes áthidalóval lezárt, téglából falazott, lépcsős bélletű bejárati ajtó, amelyet a 3. periódusú falazatban utólagosan (a fal áttörésével) helyeztek el. Közvetlenül az áthidalóra támaszkodik a téglabélletes, csúcsíves lezárású ablaknyílás. Az ajtó- és ablaknyílás béllete megegyezik egymással. A lépcsős béllet szélső tagozata a nyílásokat mintegy közös keretbe foglalja. A két nyílás egyazon építkezés során, a 4. periódusban készült.A nyílásoktól keletre, egészen a szentély és hajó csatlakozásánál épült negyedik támpillérig húzódó, rövid falszakasz szintén a 3. építési periódusban készült. A támpillér nyugati oldalában, valamint a mellette lévő falban egy-egy beépített faragvány (a pillérben egy élszedett töredék is) látható.

A hajó déli fala a belső felöl is ugyanazt a többszöri, kétségkívül nehezen követhető átépítés képét mutatta. A 2. építési periódusúként meghatározott nyugati ablak melletti falazat alsó – hozzávetőlegesen a karzat vonalában záródó és a délnyugati falsarok felső részéig szabálytalan vonalban emelkedő – falszakaszt a belső felől is egységesnek ítéltük. Ellenben a karzat és a bejárati ajtó közötti, 3. periódusú falban, annak is inkább alsó szakaszában, számos olyan faragvány található, amelyeket másodlagosan, építőkőként használtak fel. Ilyen például egy nagyméretű, két sarkán élszedett falpillér és a felette elhelyezkedő másik, nagyméretű, meghatározhatatlan faragvány, valamint a bejárattól keletre a falból kiemelt két trapézorrú boltozati kőborda is, de említhetnénk azt a két nagyméretű szárkövet is, amelyeket közvetlen a padló felett építettek be. Ugyancsak a falazatból, nevezetesen a mai ajtó keleti kávájából bontottunk ki egy párkányhoz tartozó elemet, amelynek profilja élszedések által közrefogott horony, valamint egy hornyolt profilú ablakosztó darabot is.

A szentély döntően téglából készült déli falazata úgyszintén több – a hajó déli falánál meghatározott építési szakaszokkal megegyező – építkezés nyomán jött létre. A szentély falának délnyugati sarkát erősítő negyedik támpillér keleti oldalán egyértelműen megállapítható volt, hogy az a szentély falával nem áll kötésben, annál később épült. Ez a 2. építési szakaszba sorolt szentélyfalazat azonban a negyedik pillértől 30–40 cm-el keletre függőleges, ám szabálytalan vonalban szakad meg. Innét egy olyan falszakasz következik, amely az ötödik támpillér előtt 7–10 cm-el fejeződik be. A fal alsó harmadában, annak is inkább szélein több nagyméretű kváder, valamint meghatározhatatlan faragott kő helyezkedik el. A fenti fal keleti oldalához csatlakozó és az ötödik támpillérrel kötésben álló falnak nyugati, megvésett felületén egy sárgásfehérre meszelt vékony, szürke színű külső vakolat húzódik, amely a szentély falának külső (déli) síkjában szakad meg.

Ez a kétségkívül egykor külső vakolatot által borított falszakasz és a vele egybeépült támpillér korábbi (2. periódusú), mint a két pillér közötti, faragványokat is tartalmazó falazat (3. periódus). A szóban forgó támpillér vonalában ásott kutatóárkainkban semmiféle építmény vagy délre futó fal nem mutatkozott. Ez a furcsaság csak úgy magyarázható, amennyiben feltételezzük, hogy a környéket a XVI–XVII. században sorozatosan sújtó hadi események következtében a templom részben romossá vált. A megmaradó lakosság azonban tovább használhatta azt. Ehhez az épületnek egy kevésbé sérült részét, amely alkalmas volt istentisztelet megtartására, ideiglenes jelleggel rendbe kellett hozni. Ez a tér minden jel szerint a szentély volt, melynek támpillérei is sértetlenül vészelték át ezt az időszakot. A leszakadt boltozat maradványainak elbontása, valamint a boltozati fészkek elfalazása, továbbá a falkoronák kijavítása után a szentély keleti felét egy fallal leválasztották a templom többi részétől. Ez a fal a szentély déli falát erősítő – máig megmaradt – támpillér nyugati oldalának vonalában épült meg. Ennek a falnak vakolatrétege maradt meg a szentélyfal nyugati oldalán. Csak ezt követte a templom teljes helyreállítása (a 3. periódus).

A 2. periódushoz sorolható déli szentélyfal belső oldalának felső részén egy kiszedett boltváll indító kőelemének befalazott fészke látszik. A boltozat meredek vonalú ívelését a mainál 70–75 cm-el alacsonyabban húzódó korábbi (3. periódusú) síkmennyezet és a falkoronának a mennyezet bontása utáni emelése szakítja meg. Nem kétséges, hogy a falazat nyugati oldalát fedő vakolatot csak a boltozat elbontása után készíthették, mivel az a fészek befalazására is ráfut.

A szentély déli falát is egy csúcsíves lezárású, rézsűs kávájú – egy korábbi nyílás helyén utólagosan, nevezetesen a 4. periódusban kialakított – ablak töri át. A korábbi nyílásból csupán a nyugati, rézsűs káva vállnál záródó részét ismerjük, valamint a mainál 20–25 cm-el magasabban megépített könyöklőjének helyét sikerült meghatároznunk. Magát a 2. periódusú és az ötödik pillérrel kötésben épült falat nagyjából a rézsűs kávájú, csúcsíves lezárású ablak könyöklőjének és kávájának nyugati feléig lehet követni. A mai ablak nyugati felét ebben a falban utólag képezték ki. Az ablaktól keletre húzódó falazat egészen a délkeleti falmező tengelyében nyíló, csúcsíves lezárású ablak nyugati kávájáig egységesnek bizonyult, beleértve a hatodik pillért, amellyel kötésben áll, és amely az általunk 4. periódusként meghatározott építési szakaszban lett kialakítva. Ugyanakkor a nyílás keleti felét már egy korábbi (2. periódusú) falazatba utólagosan vágták bele. Ebből a nyílásból (3. periódus) mindössze könyöklőjének rövid szakasza figyelhető meg.

A szentély keleti és északkeleti fala és a kötésben lévő pillérek a második építési szakasz során épültek meg. Azokon ablaknyílást sem akkor, sem a későbbiek folyamán nem alakítottak ki. A falak belső oldalán a mai vakolat alatt egy fehér és sárgás meszelésű réteg húzódik, amelynek felső széle pontosan a 3. periódusban megépült mennyezet helyét jelöli ki. A kutatás során feltártuk a délkeleti, az északkeleti, valamint az északi saroknál a kőbordás boltozat indításainak befalazott fészkeit is. Az északi saroknál a fészeknek csupán déli fele maradt ránk, mivel a szentély északi falának nagyobb részét egy későbbi építkezés (4. periódus) során elbontották. A fészkek befalazása tégla, befalazásuk a 3. építési szakasz során történt meg.

Az északkeleti fal nyugati felében egy, a fallal egykorú szentségfülke van. (9. kép) Az 58 × 38 cm belméretű fülke faragott kőből kialakított szemöldökpárkánya szimatagozatú. Ugyanakkor magát a – szintén egyenes szemöldökkel záródó – fülkét határoló faragott kőanyagról megállapítottuk, hogy azokat legalább egy, de inkább két korábbi faragvány átfaragásával képezték ki, melyek mérete is lényegesen eltér egymástól. A szemöldök, valamint a déli szárkő, részben takarásban lévő belső oldalán reneszánsz jellegű kima tagozat látható. Ugyanakkor a kövek külső felét hornyok által közrefogott pálca keretezi. A pálca alul mindkét oldalon csavart lábazatban végződik, mely lent gallérral zárul. Ez egyértelműen késő gótikus vonás. A fülke szögben törő könyöklőjének alsó tagozatát széles, mély horony alkotja.

A szentély északi falának külső homlokzatán a jelenlegi vakolat alatt egy bevagdosott („pikkelt”) felületű, fehér meszelésű réteget figyeltünk meg. Az egységesnek bizonyult fal északnyugati sarkához csatlakozó, valamint a tengelyben emelkedő pillér ellenben már utólagos építmény. Ugyancsak később került kialakításra a falat egyetlen helyen áttörő ablaknyílás is (4. periódus). Kiderült tehát, hogy a szentély északi falának az északnyugati saroktól nyugatra húzódó részét a 3. építési periódusban teljes egészében visszabontották, majd kővel-téglával újrafalazták. Ugyanekkor a hajónak eredeti északi falát is elbontották. Az új, szintén vegyes falazatú hajófalat beljebb, már a szentély északi falának vonalában építették meg. Bizonyos, hogy ekkor már a diadalívet is elbontották, amely nem is épült fel többé. A visszabontás során a megmaradt 2. periódusú falban keletkezett nagyobb sérüléseket, kiromlásokat utólagosan kijavították. Ilyen falazatból emeltünk ki két boltozati kőbordát. A 3. építési periódusú északi falban számos egyéb faragványt (25. kép) is felhasználtak. Ezen faragványok döntő többsége nagyalakú kváder és falpillér.

A szentély északi, 3. periódusú falazatában két nagyméretű – egyazon magasságban kiképzett – gerendafészket bontottunk ki, amelyek egy korábbi, a mainál alacsonyabban húzódó, kb. 250 cm széles karzathoz tartoztak. (26. kép) A nyugati fészket nagyméretű faragványok határolják. A fészkek pontosan a visszabontott eredeti falazat tetején húzódnak, a nyugati fészket pedig a kétféle falazat csatlakozásánál falazták ki.Kutatásunk során 9 kutatóárkot jelöltünk ki, melyek közül hat a templom körül, három pedig a templombelsőben húzódott. Az 1–3. és az 5. számú kutatóárkokban a humusztakaró és az altalaj között – néhány jelentéktelen beásástól eltekintve – csupán földdel kevert téglatörmelékes, valamint habarcsos, elegyengetett szintek húzódtak. A templom északi fala előtt kijelölt 4. számú kutatóárokkal a szentély északi oldalához kapcsolódó, elbontott sekrestye méretét határoztuk meg. A sekrestye téglából épült alapozási falai 30–40 cm-es mélységben kerültek elő. A helyiség belmérete 560 × 440 cm, alapozási falának szélessége 60–65 cm. A sekrestye nyugati falalapozása egészen a vele egykorú – szintén elbontott – északi hajófal csatlakozásáig követhető. Ellenben a hajónak nemcsak felmenő falazatát bontották el, hanem még alapozási falát is kiszedték.

A 6. számú kutatóárkot a hajó nyugati falának északi szakasza előtt jelöltük ki, a toronnyal kötésben álló nyugati hajófal északi végénél. A felső, 20 cm vastag humusztakaró alatt egy 40–50 cm-es, nagyjából vízszintesen húzódó, szürke földes feltöltést figyeltünk meg. Ez alatt egy 20–30 cm vastag, habarcsos-téglás építési sáv következett, amely alatt már csak a sárgásbarna agyagos altalaj következett. A toronnyal kötésben lévő hajófal 20–25 cm széles alapozási kiugrása 50–55 cm-es mélységben került elő. Az általunk építési rétegként meghatározott réteg pontosan az alapozási kiugrásra fut rá. Ebben a mélységben bontottuk ki a toronnyal kötésben lévő hajófal északnyugati – lebontott – átlós támpillérének alapozását A 7. számú kutatóárkot már a templom belsejében, a szentély déli oldalán, a visszabontott diadalív helyén nyitottuk meg. A 8 cm-es cementpadló alatt egy 30–35 cm vastag téglatörmelékes és habarcsos feltöltés található.

Ez a réteg feltehetően a 2. periódusként meghatározott épület járószintjén húzódik. Ez alatt egy 25–28 cm vastag, sötétbarna földes réteg következik, amelyben kevés téglatörmelék keveredik. Legalul pedig egy sötétbarna kevert föld helyezkedik el. A kutatóárokban az elbontott 1. periódusú déli hajófal és szentély külső csatlakozási pontjának alapozási maradványát tártuk fel. A téglaalapozás a mai padlótól számított 40–45 cm-es mélységben került elő. A mai szentélyfaltól 48 cm-re egy kelet–nyugati irányú, téglából falazott (déli) falsíkot találtunk, amely a szentély sarkától 45 cm-re déli irányba fordul, és 45 cm hosszan követhető. Ezen a ponton egy, az említett falakkal kötésben álló, átlós támpillér alapozása csatlakozik hozzá. A kelet–nyugati irányú falalap belső, északi falsíkja kutatóárkunkon kívül esik. A hajó alapozásából csupán egy igen rövid (20–25 cm) szakasz maradt ránk, mivel itt egy téglából falazott kripta húzódik nyugati irányba. A szentély alapozásából valamivel több maradt meg, mintegy 70–80 cm hosszan követhető, ahol megszakad. A többi, keletre húzódó falalapot sírbeásások semmisítették meg.

A templom belsőterében, a szentély déli fala előtti 8. számú kutatóárokkal az 1. periódusú szentély hosszát, valamint alaprajzi elrendezését szándékoztuk meghatározni. A mai cementpadló egy 30–35 cm vastag, szürke földdel kevert, téglás-habarcsos feltöltésen húzódott, ez utóbbi réteg pedig egy 6–8 cmvastag, habarccsal kevert sötétbarna földes járószintet takart. Ehhez a padlóhoz igazodott a szentély falazatának vékony, fehérre meszelt – ezen a szinten padlóra kiforduló – vakolata. Az alatta húzódó, kb. 10 cm vastag, habarccsal és téglatörmelékkel kevert, barna földes réteg egy habarcsba rakott téglapadlón nyugodott. A téglapadló alatt már a sötétbarna agyagos altalajt figyeltük meg. A kutatóárok nyugati metszetfalában megfigyelt rétegek a szentély déli falához futnak ki. Amíg a cementpadló, az alatta lévő feltöltés, valamint a földes járószint végig követhető a metszetfalban, addig a mélyebben húzódó téglapadló és a felette elhelyezkedő barna kevert feltöltés, továbbá az agyagos altalaj már nem. Ez utóbbiak a szentély falától 50 cm-re egy kiszedett alapozás árkának függőleges falához illeszkednek. A kelet–nyugati irányú alapozási árok betöltése habarcsos-téglás kevert föld. Ugyanezt figyeltük meg a kutatóárok északi metszetfalában is. A kutatóárok aljának gondos kitakarítása után kirajzolódott a korábbi (elbontott) szentély délkeleti sarkát erősítő, átlós támpillér alapozási árkának nyomvonala. Az alapozási árok külső széle előtt 10–20 cm-el húzódó téglapadlót megmagyarázni megnyugtató módon nem tudjuk. Talán az egykori szentély déli, valamint északi falának külső oldalánál húzódó téglajárda (?) lehetett.

A 9. számú kutatóárokkal a toronyban húzódó korábbi járószintet, továbbá a kapuzat egykori küszöbének magasságát határoztuk meg. A torony északi falának 7 cm széles alapozási kiugrása 45 cm-es mélységben került elő. A nyugati fal esetében az alapozási kiugrás, amely 30 cm széles, valamivel mélyebben húzódik, mégpedig 56 cm-re a mai padló alatt. Ebben a mélységben egy homokos terítés húzódik, melyen egy sor tégla helyezkedik el. A fal síkjában ezen a téglasoron három téglasor nyugszik, melynek teteje már az egykori küszöbszint alját jelöli ki. Ennek alapján az eredeti küszöbszint a mai alatt kb. 20–25 cm-el mélyebben lehetett, amelyhez a járószint is igazodott.
A 4. számú kutatóárokból került elő az a nagyalakú – sarkain levéldísz motívumos – falpillér fejezet, amely már méreteinél fogva sem sorolható az épület egyetlen építési periódusához sem, máshonnan, alighanem a már a középkorban elpusztult császlói monostor romjaiból származik.

A középkori templom

1. építési periódus

A legelső templomnak csupán tornya, valamint a toronyhoz csatlakozó nyugati hajófal északi szakasza maradt ránk. A kutatás során azonban feltártuk a hajó északnyugati és délkeleti sarkait támasztó, átlós támpillérek alapozásait, valamint a szentély déli falának rövid, alig 70–75 cm-es lapozási szakaszát és a szentély délkeleti, ugyancsak átlós támpillérben végződő sarkának alapozási árkát. A vizsgálódásunk eredményeként szembesülnünk kellett azzal a ténnyel, miszerint egy későbbi építkezés következményeként az 1. periódusú hajónak és szentélynek nemcsak felmenő falait bontották el, hanem a temetkezések során a felszín alatt húzódó alapozások nagy részét is kiszedték. (Ez alól kivételt jelent a hajó már említett északnyugati szakasza.) Mindazonáltal az előkerült régészeti jelenségek elegendő adatot szolgáltattak ahhoz, hogy az első épület alaprajzi elrendezését rekonstruáljuk.

Ennek az első épületnek a téglány alaprajzú hajójához kelet felől tőle diadalívvel elválasztott, egyenes záródású szentély kapcsolódott. A hajó és a szentély sarkait átlós támpillérekkel erősítették meg. A hajó nyugati oldalához csatlakozott a hatszintes torony. Földszintjét téglabordás keresztboltozat fedi, míg többi szintjét gerendás mennyezet választotta el. Úgy véljük, hogy a templom hajója és szentélye – hasonlóan a toronyhoz – téglából épült. Az alapozások téglaanyaga is ezt támasztja alá. A templomba a bejárást a torony nyugati falában lévő, téglabélletes kapuzat biztosította. Nincs információnk arról, hogy az első periódusú épületnek volt-e déli kapuja. A torony emeleti szintjeit – a hajó nyugati végében felépített karzat felől – a torony keleti falát áttörő, széles nyíláson át lehetett megközelíteni. Figyelemre méltó a nyílás két oldalán kifalazott, a torony keleti (a karzat nyugati) falát tagoló két-két félköríves lezárású ülőfülke.

Az első periódusú hajó és a szentély magasságát, valamint ablaknyílásainak elrendezését nem ismerjük, mint ahogy lefedésére vonatkozóan sincsenek információnk. A torony keleti külső homlokzatán az ablaknyílás nélküli negyedik szint magasságában húzódó, az egykori tetőszerkezetet tartó falkiugrások alapján úgy véljük, hogy a hajót és szentélyét magasan kiemelt, meredek nyeregtető fedhette. A hajó falkoronája talán valamivel magasabban záródhatott a mainál. Feltételezzük, hogy a hajó síkmennyezetes lehetett, míg a szentélyt a környék hasonló alaprajzú templomai alapján vélhetően beboltozták. Úgy tűnik, hogy az első periódusú templom ablaknyílásaiban nem használtak fel faragott kőelemeket.

A templom falait, legalábbis a belsőben – a toronyban megfigyeltek alapján – vékony, inkább csak „glettszerű”, fehérre meszelt vakolat fedhette. Igaz, ebből csupán olyan csekély méretű felület volt megfogható, hogy nem zárható ki, hogy a templom falait freskók borították egykor.A megye műemléki topográfiája a templom építését a Gacsályi családnak tulajdonítja. Mivel az ugocsai főesperességhez tartozó templom szerepel a pápai tizedjegyzékekben (1332–1336/1337), a szöveget író számára természetes volt, hogy az általa látott – alaprajzi elrendezése és tömege miatt a topográfiában a XV. század végére datált – mai épület nem lehet azonos a tizedjegyzékben említett épülettel. Megjegyezzük, hogy a templom XV. század végi építését Henszlmann Imre nyomán állapította meg, nem felejtve el megjegyezni, hogy a fenti építési időt írásos adat nem támasztja alá. Az ellentmondást a szokásos módon oldotta fel, miszerint a tizedjegyzékben szereplő templom fából vagy paticsból épült. Mindebben persze az a különös, hogy nem tűnt fel a torony – a hajónál és a szentélynél – korábbi keletkezése, amelyet különösebb kutatás nélkül is meg lehetett volna állapítani.

A magunk részéről úgy véljük, hogy Gacsály első templomát – valamikor a XIV. század első harmadában, még 1332 előtt – az oklevelekben Gacsályinak is nevezett Ellős építette. Ellősnek erre minden oka megvolt, hiszen – előneve alapján – feltehetően itt lakott, és ami lényeges, a templomépítéshez megfelelő anyagi háttérrel is rendelkezhetett. A megvalósult építészeti program kiemelten hangsúlyos elemének minden kétséget kizáróan a tornyot és a hajó nyugati karzatát tartjuk. A torony portálja mögötti, boltozott, négyzetes előtér széles ívvel nyílik a vélhetően egykor szintén boltozott karzatalj tere felé. Maga a karzat emeleti szintje úgyszintén a torony keleti falában kiképzett, széles, nyitott ívvel kapcsolódott a toronytesthez. A torony, illetve a hajó falában kialakított ülőfülkék tovább fokozták a helynek a templomon belüli kiemelt helyét. Nem kétséges, hogy az építtető szándéka szerint itt egy – saját maga és családja számára fenntartott, a templom többi részétől jól elkülönülő – kegyúri karzat valósult meg, ahonnan a szertartás is jól figyelemmel kísérhető volt. Minthogy az is tudnivaló, hogy a kegyúr és családja az oltár közelében foglalt helyet, egyes vélemények ellenére talán nem is olyan elrugaszkodott feltételezés, hogy a karzatszinten oltár is lehetett. Ásatás hiányában csak feltételezzük, hogy temetkezőhelynek a karzatalj területét és a boltozott toronyaljat választották.

A középkori templom

2. építési periódus

Amint azt már fentebb is említettük, ebben az építési szakaszban – a torony és a nyugati hajófal északi felének kivételével – elbontották a teljes épületet. Helyén egy új, a korábbinál hosszabb és szélesebb templomot építettek. A toronyhoz kapcsolódó, szintén téglalap alaprajzú új hajó keleti végéhez egy tőle diadalívvel elválasztott, a nyolcszög három oldalával záródó, kissé aszimmetrikus elrendezésű, keskenyebb szentélyt építettek. A szentély sarkait, valamint a hajó nyugati sarkait támpillérekkel erősítették meg. A szentély északi oldalához egy közel négyzet alapterületű sekrestye csatlakozott.

A templombelsőbe a bejárást feltehetően továbbra is a torony nyugati kapuja biztosította, és továbbra sem tudjuk, hogy volt-e emellett déli kapu is? Ám ha volt is, a későbbi építkezések során, az ablaknyílásokkal és a sekrestyeajtóval együtt, nyomtalanul elpusztulhatott. Az ablakokról sem tudunk sokkal többet mondani, mint az első templom esetében. Valószínű, hogy a hajó déli falában három, míg a szentély déli falában két, délkeleti falában egy ablaknyílást alakítottak ki. Annyi bizonyos, hogy ezek a rézsűs kávájú, valószínűleg csúcsívben záródó nyílások egyszer osztott kőkeretesek voltak, habár magasságukat és pontos szélességüket nem ismerjük. (A kutatás során csak egyetlen részlet, a hajó délnyugati ablaka nyugati kőbélletének kétharmada volt feltárható, a falazatból pedig előkerült az egyik ablakosztó töredéke.)

A síkmennyezetes hajó nyugati végében továbbra is épített karzat állt, mely azonban eltérő formájú volt az 1. periódusban épülttől, hiszen maga a hajó is szélesebb lett annál. E karzatépítmény szerkezetét és méretét azonban egyáltalán nem ismerjük, hiszen semmi sem maradt belőle. Mindenesetre a hajó újjáépített délnyugati falának a korábbiakról lemásolt ülőfülkéje arra utal, hogy karzatnak mindenképpen kellett lennie ebben a periódusban is. A hajó délnyugati ablaknyílása miatt – amelynek alsó része a karzatszint alá esik – , feljárata minden bizonnyal ezen az oldalon volt. Talán ehhez a karzathoz tartozott az a nyolcszögletű oszlopfejezet, mely ma a keleti karzat egyik faoszlopa alatt látható.

A szentélyt kőbordás boltozat fedte, mely trapézorrú bordákból állt. Figyelemre méltónak tartjuk a szentély északi falában elhelyezett, kőkeretes szentségfülkét. Az egyenes szemöldökkel lezárt fülke galléros csavart lábazatban végződő, hornyok határolta pálcával keretezett kőelemei egyértelműen késő gótikus stílusjegyeket mutatnak. Kőelemei közül kettőn, mégpedig a szemöldök és a déli szárkő hát-, illetve belső oldalán meglepő módon reneszánsz jellegű, szimatagos – elsődleges – faragás húzódik. Egyértelmű, hogy ezek a faragványok máshonnét kerültek ide, ahol újrafaragták őket. A kövek kora arra az időre tehető, amikor a gótikus és reneszánsz formák még egyidejűleg használatban voltak, így egy reneszánsz kőfaragványt másodlagosan akár késő gótikussá is át lehetett faragni. A szentély délkeleti falában egy szegmensíves lezárású, széles ülőfülke is volt, amelyet Rómer Flóris 1864-ben nemcsak láthatott, hanem le is rajzolt, és amelyik még Sztehlo Ottó 1911. évi felmérésén is felfedezhető.

A hajó, valamint a nála alacsonyabban záródó szentély magasságát nem ismerjük, feltételezzük, hogy azok a mai falkoronánál jóval magasabbak voltak. A kutatás sorána falból kiemelt – élszedések közrefogta horonyból álló – kőpárkány-töredék alapján a templom lábazatát és talán főpárkányát is ilyen profilú elemek alkothatták. A fedélszék a mainál meredekebb vonalú lehetett.
A templom falainak belső oldalát fehér és sárgásfehér meszelésű, kanálhátas technikával felvitt vakolat borította. A torony emeleti nyílásának északi kávájában lévő évszámok alapján ez a vakolat volt látható 1569-ben, de még a XVII. század első felében is. A kutatás során a külső homlokzatokon eredeti vakolatot ugyan nem találtunk, de valószínűsíthető, hogy egykor fehér avagy sárgásfehér vakolattal látták el.

Ennek a templomnak a falai már nemcsak téglából épültek, hanem számos olyan faragványt is felhasználtak az építkezés során, amelyeket egy másik épület bontásából nyertek ki. Joggal feltételezzük, hogy ezek a nagyalakú kváderek, szárkövek, falpillér lábazata és törzsének rétegkövei feltehetően az alig 2 km távolságra lévő Császló monostorából kerülhettek ki. A talán bencésekkel benépesített császlói monostorról tudjuk, hogy valamikor a XII. század végén alapította a Káta nemzetség.Első említése 1341-ből ismert, amikor már csak helynévként emlékeznek meg róla. 1350-ben a romos templomot is említik, melynek boltozata repedt, teteje és harangtornya már nem volt. Az 1930-as években a mai császlói református templom padozatának cseréjekor a felszín alól előkerült nagyalakú faragványokat a kutatás a monostor faragványaiként azonosította. Németh Péter a monostor helyét a mai templom helyére lokalizálta. Mindenesetre a monostor korai, XIV. század közepi elhagyása után az együttes épületei nem kerülhették el szokásos sorsukat, a környék lakosai építkezéseikhez kőbányaként használták. Nincs okunk kételkedni abban, hogy a gacsályi második templom építkezéséhez is még bőven jutott, juthatott faragványaiból.

Nincs kétségünk afelől, hogy a második templom építését – figyelembe véve a reneszánsz kőből átfaragott keretű szentségfülkét, amely ezen a területen nemigen készülhetett a XVI. század előtt – a birtokos család utolsó tagjához, Gacsályi Györgyhöz kötjük.
A templom a XVII. században már a reformátusok kezén volt, amit az 1600-as évek első felében ajándékozott egyházi edényei is bizonyítanak. Mindenestre az első írásos adat, amely ezt kétségtelen módon bizonyítja, az 1697. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvben található, miszerint a gacsályi templomot „Calvinistae administrant”. Az újabb építkezést – ez derült ki a kutatás során is – olyan esemény kényszerítette ki, amely az épület addigi állapotát komoly mértékben megváltoztatta. 1717-ben tatár csapatok dúlták fel a megye településeit, köztük Csengersimát és Gacsályt is. A támadás következményei katasztrofálisak voltak a falura és lakosaira. A súlyosan sérült templom – a jelekből ítélve is szó szerinti – újjáépítése 1734-ben kezdődött, és csak 1759-ben tudták befejezni. Az ekkor kialakult állapotot dokumentálják Rómer Flóris 1864-ben készült jegyzetei és vázlatai, illetve Schulcz Ferenc 1868-ban készített rajza. A templom Sztehlo Ottó tervei szerint történt utolsó átépítése 1902-ben kezdődött és 1911 végén fejeződött be.