Szent László örökségtúra 2016. június 17-19. - Út a hagyományok, kastélyok, várak világán át

KÖZÉPKORI TEMPLOMOK ÚTJA
Út a hagyományok, kastélyok, várak világán át

Szent László örökségtúra  2016. június 17-19.

 

Az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. keretein belül működő Europe Direct Tájékoztató Központ idén is  meghirdeti a három napos nyílt kerékpártúrát Szent László nyomában, Vajától Tiszadobig.

A magyar történelem leghíresebb szentjének nyomába indulunk. Örökségtúránk azokra a helyszínekre vezet, amelyek templomai,  emlékhelyei Szent László királyunk emlékét őrzi. Történelmi és szakrális emlékhelyek mentén haladunk. Országosan is kiemelkedő jelentőségű erődítményeknél keressük őseink szellemét a földvár közelében, Szabolcson vagy a Kárpát-medence legnagyobb honfoglalás kori temetőjénél, Karoson. A szakrális emlékhelyek közül kiemelkedik a Bodrogközben, Karcsa rotunda temploma. Kisvárdán rendkívül erős Szent László kultusza, téglavára pedig Magyarország különleges történelmi örökségei közé tartozik. A térségben számos kastély újult meg az utóbbi években és vált látogathatóvá. Utunk során megismerkedhetünk a vajai, baktalórántházi, a tuzséri, a pácini, a tiszadobi, azaz a Tiszántúl legjelentősebb kastélyaival. A túra érinti a tokaji világörökségi helyszínt is. A Szent László örökségtúra út a történelem emlékhelyei, a kultúra és a művészet relikviái között. Út az Alföld puszta világától a holtágak szövevényén keresztül egy letűnt vízi világ, a Rétköz szívébe.

 

PROGRAM

Indulás: 2016. június 17. (péntek)

               Gyülekező :  7.00-tól a  nyíregyházi vasútállomáson.

               Indulás:         7:43-kor vonattal Vajára.

1. nap (06.17. péntek) a táv hossza: 61 km.

9.45-kor indulunk tovább kerékpárral Vajáról

Útvonal:Vaja  Baktalórántháza (9,7 km) – Laskod (11,5 km) – Anarcs (17,5 km) – Kisvárda (5,2 km) – Tuzsér (17,1 km)

Látnivalók: 1. Vaja, Vay-várkastély és református templom 2. Baktalórántháza, Dégenfeld-kastély és római katolikus templom 3. Laskod, református templom 4. Anarcs, Czóbel-kúria és református templom 5. Kisvárdai vár 6. Tuzsér, Lónyay-kastély

2. nap (06.18. szombat)  a táv hossza: 79,2 km

8.00-kor indulunk Pácinba

Útvonal: Tuzsér  Pácin (28,6 km) – Karcsa (4,3 km) – Tiszabercel (32,5 km) – Gávavencsellő (7,1 km) – Szabolcs (6,7 km)

Látnivalók: 7. Pácin, Mágocsy-kastély 8. Karcsa, rotunda templom 9. Karos, honfoglalás kori temető 10. Tiszabercel, Bessenyei emlékház és szivattyútelep 11. Gávavencsellő,  sváb ház és Dessewffy-kastély

3. nap (06.19. vasárnap) táv hossza: 54,3 km

9.00-kor indulunk Tokajba

Szabolcs Tokaj (11 km) – Tiszalök (14,1 km) – Tiszadada (11,3 km) – Tiszadob (7,2 km) – Tiszalúc (10,6 km)

Látnivalók: 12. Szabolcs, földvár és monostor templom 13. Tokaj, Világörökségi Bormúzeum 14. Tiszalök, strand a Tisza partján vagy 15. Tiszadada, Séta a holtágak szövevényében  16. Tiszadob, Andrássy-kastély

A Szent László örökségtúra teljes hossza: 194,5 km.

Költségek:    A túra önköltséges és az étkezés gyakorisága szabadon választott!          

Felszerelés:
A KRESZ - előírásnak megfelelő kerékpár!

Esővédő ruházat, kerékpárjavító szerszám, elsősegélycsomag, láthatósági mellény, kesztyű, fejvédő, tartalék tömlő, hátizsák/kerékpáros táska, elemlámpa.

Jelentkezés : 2016. május 31-ig személyesen Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. Benczúr tér 7. szám alatti épületében Demeter Zsuzsánál vagy a dzs@szszbmfu.hu e-mail címen vagy  a 30/466-5274-es telefonszámon. 

Túravezetők: Deák Attila, Dobos Péter

Szervező: Demeter Zsuzsa

A túrát rossz idő esetén is megtartjuk.

A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, a rendező szervezettel szemben semmiféle kártérítési igénnyel  nem léphet fel.

A program változtatási jogát fenntartjuk!

www.templomut.hu; www.temple-tour.eu

Szálláslehetőségek:

  1. nap  TUZSÉR

 

-https://www.facebook.com/tuzser.kastelyszallo/photos?ref=page_internal

          

-http://www.booking.com/hotel/hu/tuzseri-palinka-tanya.hu.html?aid=319917;label=tuzser-zGuCO%2AMgK76%2AFNgyTX2qZQS87945868244%3Apl%3Ata%3Ap1%3Ap2%3Aac%3Aap1t1%3Aneg%3Afi%3Atikwd-167665120604%3Alp1007680%3Ali%3Adec%3Adm;sid=31469564b691b6eccb1bcf9fc4f27a3b;dcid=1;dest_id=-869112;dest_type=city;dist=0;room1=A%2CA;sb_price_type=total;srfid=4077d714a1d56448a7c3b399eee743cd79171fabX1;type=total;ucfs=1&

 

Csak bookingon foglalható!    

 

  1. nap    SZABOLCS

 

-Szabolcs, panziók   2500 Ft/fő/éj   (max. 16 fő)

-Szabolcsi Református Látogatóközpont, jurtákban 2500Ft/fő/éj   http://www.latogatokozpont-szabolcs.hu/                

Étkezések:

               Szervezés alatt. (Az ebédek helyszínét kell megkeresnünk.)

2016-05-31 07:31:07