Krasznacégény, református templom

Krasznacégény Nagykárolytól délkeletre, Királydaróc és Krasznamihályfalva között fekvő aprócska település, amelynek első írásos említése 1279-ből való a „Comes Petrus, filius Chepani, homo noster nobilis de Chegen” szövegben. 1332-ben a pápai tizedjegyzékben jelenik meg ismét. Előnevét a falun átfolyó Kraszna patakról kapta. Közigazgatásilag korábban Közép-Szolnok illetve Szilágy vármegyéhez tartozott, ma Szatmár megye része. A középkor óta a település birtokosai között találjuk az erdélyi püspököket, Fráter Györgyöt, a Csákyakat, Drágffy Bertalan vajdát, Báthori Istvánt, Bethlen Gábort és II. Rákóczi Ferencet is, aki a tasnádi uradalom falujaként birtokolta.

A XVII. század elején virágzó református egyházközsége lehetett, Bethlen Gábor fejedelem dézsmája egy részét az ottani papnak adta. A háborúk okozta gyakori pusztítások nyomán lakossága a XVII-XVIII. századok fordulójára nagymértékben leapadt, majd az 1750-es évektől lassú gyarapodásnak indult, ám továbbra is aránylag kis településnek számított. A 18. században a helyi Balog család volt az egyház legfőbb támogatója, tagjai költségén renoválták több ízben is a templomot, ők készíttették el harangját, bútorzatát és adományoztak neki Úrasztali felszerelési tárgyakat. Krasznacégény napjainkban Krasznamihályfalvához tartozik, az ottani református egyházközség szórványgyülekezete.

A keletelt, egyhajós krasznacégényi templom építésének idejét a korábbi szakirodalom a XIII. századra tette, ezt a legfrissebb kutatások nem igazolták.

A jelenlegi tornyot a XX. század közepén építtette a cégényi gyülekezet, azelőtt csak annak alsó része volt falazott, a fölötte emelkedő faszerkezet deszkafalú volt, ezt megelőzően pedig harangláb állt a déli homlokzat előtt.

A téglából épült templom részben őrzi középkori állapotát. Eredeti rézsűs ablakai közt van szegmensíves, enyhén csúcsíves és félköríves záródású is, kőkeretei valószínűleg soha nem voltak. Egykori nyugati kapuját vélhetően a torony felöli bejárat kialakításakor befalazták illetve egy új ajtót is nyitottak a déli oldalon. A hajótesttől a támpilléreitől megfosztott, egyenes záródású szentélyt csúcsíves diadalív választja el. Középkori elemei közül a boltozatnak már csak lenyomatai láthatók, s újabban került elő északi oldalán a sekrestye kapuja és egy kis szentségtartó, a délin pedig egy ülőfülke és egy másik apró fülke. A 2014-ben zajlott régészeti kutatások megállapították, hogy a ma álló épület legalább három fázisban épült, jelenlegi formájában pedig leginkább a XV. századra datálható.

Az első azonosított építési fázisnak a mainál rövidebb, de azonos szélességű szentélyét még támpillér és sekrestye nélkül emelték. Ám ezt megelőzően is állhatott itt templom, amire abból lehetett következtetni, hogy a körülötte létesített temető sírjainak némelyikére ráépült ez a szentélyalapozás.

A műemléktemplom teljes körű helyreállítása nemrég fejeződött be, ennek során új, kazettás mennyezetet kapott és bemutatásra kerültek a feltárt középkori elemei. Belsejében kiállítás ismerteti a lassan elapadó egyházközség múltját, templomának történetét.