2017-03-30 15:58:05

Hagyományunkhoz híven minden év végén egy közös fórumra hívjuk a Középkori templomok útja tematikus útvonal érintettjeit. A konzultáció célja, hogy bemutassuk az év folyamán megvalósított fejlesztéseket és beszámoljunk a következő év terveiről.

2016-11-17 08:14:58

Hagyományosan három napon át összegezték a tudományos kutatások eredményeit a Nyírségi Földrajzi Napok idei rendezvényén.

2016-11-17 08:15:57

Örömmel fogadták az iskolai prezentáció lehetőségét Nyíregyháza és a megye egyik legnépszerűbb és nagy múltú iskolájában. A Kölcsey Gimnázium diákjai rendhagyó történelemórán hallgatták színes előadásunkat Szabolcs-Szatmár-Bereg megye örökségéről: történelmi-, irodalmi-, egyházi örökségünkről.

2016-10-10 12:05:05

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kulturális, természeti és épített örökségének bemutatása a 2016/17-es tanév kezdetén egy mátészalkai középiskolában folytatódott. 

2016-09-25 10:06:59

Közel harmincan indultunk el szombat reggel a kissé szűrt napsütésben. Bár a 36-os út forgalma nem volt nagy, a csapat több részre szakadva közelítette meg a Fehér-sziket, mely most is, mint általában nyár végére, teljesen kiszáradt. A Szikes tóhoz kapcsolódó ősszikesnek különösen gazdag növény- és madárvilága van. Kiszáradáskor a víz nélkül maradt területen kivirágzik a szóda, azaz a sziksó.