„Közelebb vagyunk, mint gondolnád..!”

Ezzel a szlogennel kellene magunkra felhívni a figyelmet – jelezte Tilki Attila a szatmár-beregi térség országgyűlési képviselője azon a tuzséri rendezvényen, amelynek éppen az volt a célja, hogy segítse a térség örökségturisztikai attrakcióinak jobb megismerését és hatékonyabb megismertetését. Ezt segítendő, előadók sora vázolta fel a turisztikai marketing tervezésének fázisait, az azt befolyásoló megatrendeket, nemzetközi és hazai tapasztalatokat. Bár a workshop a Lónyay örökségközpont létrejöttéhez nyújtott elsősorban információkat, de az elhangzottak adaptálhatók a környék látnivalóira is, sőt célszerű is lenne egységben gondolkodva, összefogva lépni a turizmusmarketing területén – emelték ki az előadók. Közülük a Miskolci Egyetem mesteroktatója a Középkori templomok útja tematikus útra is felhívta a figyelmet, hiszen az út része lett a reformáció 500 éves évfordulója jegyében a Reformáció kulturális Útja Európában nevű kulturális útvonalnak, bekerülve így a nemzetközi vérkeringésbe is.

2019-11-05 23:51:11